Községek Magyarországon
fejlec

Füzérkajata község

Adatok

Régió: Észak-Magyarország
Megye: Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Kistérség: Sátoraljaújhelyi kistérség
Lakosság: 145 fő
Terület: 11.46 km2
Népsűrűség: 12,65 fő/km2
Rang: község
Körzet hívó: 47

Története

Az Árpád-házi királyok idején királyi birtok volt. A füzéri vár tartozékaként került a vár tulajdonosainak birtokába, 1270-ben szerepel először a vár tartozékai között Kaytha. A török időkben a falut többnyire pusztaként tartották számon, és csak a háborúk után kezdett újra benépesülni. Ebben jelentős szerepe volt a XVIII. század elején birtokosává vált Károlyi családnak. A sokáig Kajátha néven ismert község 1918-tól Kajata, majd 1930-tól Füzérkajata lett. A faluban több régi, az itteni építészeti szokásokat őrző lakóház maradt fenn. A község református temploma 1794-ben épült. A kultúrtörténeti emlékek mellett a terület fő értékét környezetének védett természeti kincsei jelentik.

Természeti értéke

Védett természeti érték a településtől Északra található néhány kovásodott fatörzs. Kialakulása a miocénkori vulkáni működéssel függ össze: a tűzhányók egész erdőket temettek be, majd az utóvulkáni tevékenység során feltörő kovás oldatok átitatták, konzerválták a fatörzseket.

Környező települések

Filkeháza (4 km), Pálháza (6 km), a legközelebbi nagyobb város: Sátoraljaújhely (24 km).

Következő községek

Füzérkomlós | Füzérradvány | Füzesabony | Füzesgyarmat | Füzvölgy | Gáborján | Gáborjánháza | Gacsály | Gadács | Gadány | Gadna | Gádoros | Gagyapáti | Gagybátor | Galambok | Galgagyörk | Galgahévíz | Galgamácsa | Gálosfa | Gamás | Ganna | Gánt | Gara | Garáb | Garabonc | Garbolc | Gárdony | Garé | Gasztony | Gátér | Gávavencsellő | Géberjén | Gecse | Géderlak | Gégény | Gelénes | Gellénháza | Gelse | Gelsesziget

További községek

Nádudvar | Kétújfalu | Cserépfalu | Szalatnak | Bogádmindszent | Mindszentgodisa | Vaskút | Csepreg | Pusztacsó | Baktüttös | Borgáta | Hosszúvölgy | Peresznye | Jéke | Ácsteszér | Almáskamarás | Sajóvámos | Pátka | Hejce | Csincse | Őcsény | Bogács | Pécel | Husztót | Nagykálló | Doba | Hollóháza | Ellend | Hernádszurdok | Zalagyömörő | Fertőboz | Sárok | Bátya | Vése | Csongrád | Óbarok | Szirmabesenyő | Mátramindszent | Túrkeve | Nyőgér | Pankasz | Kerepes | Erdőkövesd | Pusztaszemes | Mecseknádasd | Miháld | Palotabozsok | Somogycsicsó | Nagyvisnyó | Kaposhomok